Napjaink egyik legnépszerűbb gyümölcse az áfonya, ami nem is csoda, hiszen számos tulajdonsága van, mely kedvezően hat az egészségre. A kutya ragadozó, azonban rostokra neki is szüksége van. A farkas a természetben főként a prédaállat gyomortartalmának elfogyasztása során jut hozzá, de nem ritka az sem, hogy vadon termett bogyókat csipeget. Az amerikai egyesült államokbeli Voyageurs Nemzeti Park munkatársai 1megvizsgálták az ott élő farkasok ürülékét, és arra a következtetésre jutottak, hogy a farkasok heti étrendjének megközelítőleg 80%-át tette ki az áfonya július és augusztus között, vagyis az áfonyaszezonban. Elképesztő, ugye? A roston túl az áfonya más előnyökkel is szolgál kedvenceinknek, hiszen ez az apró gyümölcs az egyik legkiválóbb antioxidáns forrás is. A jó és a rossz harcaA sejtkárosodás és az öregedés oka az oxidáció. A környezeti tényezők és a nem megfelelő táplálkozás következtében, illetve az anyagcsere folyamán ún. szabad gyökök jönnek létre, melyek károsítják a szervezet egészséges sejtjeit. Amikor a szabad gyökök és antioxidánsok aránya a szabad gyökök felé billen, azt oxidatív stressznek nevezzük, ami számos betegség kialakulásáért felelős. Éppen ezért rendkívül fontos az antioxidánsok szerepe, hiszen védelmet nyújtanak a szabad gyökökkel szemben, segítik a szervezet egészséges működését. 🍋Egy példa, ami remekül szemlélteti a szabad gyökök és antioxidánsok működését: ha félbevágunk egy almát, az a levegő hatására elkezd barnulni, vagyis oxidálódik. Azonban, ha citromlével lelocsoljuk, az alma - a citromlében található antioxidánsoknak köszönhetően - nem színeződik el. Az áfonya erejeJó hír, hogy az áfonya nagy mennyiségben tartalmaz antioxidánsokat, más ételekhez képest sokkal koncentráltabb formában. Ez önmagában is kiváló érv arra, hogy beépítsük az étrendbe, de még mellette szól, hogy: ▸ gátolja a daganatos sejtek kialakulását Kutatások is foglalkoztak az áfonya hatásával a szervezetre nézve. Olaszországban segítőkutyák két csoportját 2vizsgálták: minden négylábú résztvevő tápot evett, azonban az egyik csoport tagjainak áfonyát és egyéb bogyós gyümölcsöt adtak hozzá az étrendjéhez. 18 hét után azon a kutyák szervezetében, akik áfonyát fogyasztottak jelentős mértékben csökkent az oxidatív stressz. Egy másik 3kutatás szerint a vizsgált szánhúzó kutyák az áfonya fogyasztása révén védettebbek lettek a szabad gyökökkel szemben. 💙 Fun fact: A kék és lila színű gyümölcsök antocianint tartalmaznak, egy roppant hasznos fitonutrienst, amely egészségre gyakorolt jótékony hatását több ízben vizsgálták. Az antocianin megtalálható a piros árnyalatú terményekben is, de minél sötétebb a szín, annál koncentráltabb a jelenléte A kutyákon túlMás állatfajokat is vizsgáltak az áfonya hatásaival kapcsolatban: egy 4tanulmányból kiderült, hogy az áfonya gyulladáscsökkentő hatása jótékonyan hatott a PTSD-ben (poszttraumás stressz szindróma) szenvedő patkányokra. 💡Ideális mennyiség kutyáknak: 2-4 szem áfonya 5 kg testsúlyhoz naponta.
Hivatkozások: 1 Voyageurs Wolf Project - Blueberries 2 Oxidative stress and food supplementation with antioxidants in therapy dogs |
#áfonya
#antioxidáns
#szabad gyökök
#gyulladáscsökkentő
#bogyós gyümölcs
#gyümölcsök
#kutatás
Napjaink egyik legnépszerűbb gyümölcse az áfonya, ami nem is csoda, hiszen számos tulajdonsága van, mely kedvezően hat az egészségre.
A kutya ragadozó, azonban rostokra neki is szüksége van. A farkas a természetben főként a prédaállat gyomortartalmának elfogyasztása során jut hozzá, de nem ritka az sem, hogy vadon termett bogyókat csipeget. Az amerikai egyesült államokbeli Voyageurs Nemzeti Park munkatársai 1megvizsgálták az ott élő farkasok ürülékét, és arra a következtetésre jutottak, hogy a farkasok heti étrendjének megközelítőleg 80%-át tette ki az áfonya július és augusztus között, vagyis az áfonyaszezonban. Elképesztő, ugye?
A roston túl az áfonya más előnyökkel is szolgál kedvenceinknek, hiszen ez az apró gyümölcs az egyik legkiválóbb antioxidáns forrás is.
A sejtkárosodás és az öregedés oka az oxidáció. A környezeti tényezők és a nem megfelelő táplálkozás következtében, illetve az anyagcsere folyamán ún. szabad gyökök jönnek létre, melyek károsítják a szervezet egészséges sejtjeit. Amikor a szabad gyökök és antioxidánsok aránya a szabad gyökök felé billen, azt oxidatív stressznek nevezzük, ami számos betegség kialakulásáért felelős. Éppen ezért rendkívül fontos az antioxidánsok szerepe, hiszen védelmet nyújtanak a szabad gyökökkel szemben, segítik a szervezet egészséges működését.
🍋Egy példa, ami remekül szemlélteti a szabad gyökök és antioxidánsok működését: ha félbevágunk egy almát, az a levegő hatására elkezd barnulni, vagyis oxidálódik. Azonban, ha citromlével lelocsoljuk, az alma - a citromlében található antioxidánsoknak köszönhetően - nem színeződik el.
Jó hír, hogy az áfonya nagy mennyiségben tartalmaz antioxidánsokat, más ételekhez képest sokkal koncentráltabb formában. Ez önmagában is kiváló érv arra, hogy beépítsük az étrendbe, de még mellette szól, hogy:
▸ gátolja a daganatos sejtek kialakulását
▸ óvja az idegrendszert
▸ csökkenti a vércukorszintet
▸ védi a szívet
▸ támogatja a szem egészségét
▸ csökkenti a krónikus gyulladást
▸ gazdag A,C,E és K vitaminokban és nyomelemekben
Kutatások is foglalkoztak az áfonya hatásával a szervezetre nézve. Olaszországban segítőkutyák két csoportját 2vizsgálták: minden négylábú résztvevő tápot evett, azonban az egyik csoport tagjainak áfonyát és egyéb bogyós gyümölcsöt adtak hozzá az étrendjéhez. 18 hét után azon a kutyák szervezetében, akik áfonyát fogyasztottak jelentős mértékben csökkent az oxidatív stressz. Egy másik 3kutatás szerint a vizsgált szánhúzó kutyák az áfonya fogyasztása révén védettebbek lettek a szabad gyökökkel szemben.
💙 Fun fact: A kék és lila színű gyümölcsök antocianint tartalmaznak, egy roppant hasznos fitonutrienst, amely egészségre gyakorolt jótékony hatását több ízben vizsgálták. Az antocianin megtalálható a piros árnyalatú terményekben is, de minél sötétebb a szín, annál koncentráltabb a jelenléte
Más állatfajokat is vizsgáltak az áfonya hatásaival kapcsolatban: egy 4tanulmányból kiderült, hogy az áfonya gyulladáscsökkentő hatása jótékonyan hatott a PTSD-ben (poszttraumás stressz szindróma) szenvedő patkányokra.
💡 Ideális mennyiség kutyáknak: 2-4 szem áfonya 5 kg testsúlyhoz naponta.
Hivatkozások:
1 Voyageurs Wolf Project - Blueberries
2 Oxidative stress and food supplementation with antioxidants in therapy dogs
#áfonya
#antioxidáns
#szabad gyökök
#gyulladáscsökkentő
#bogyós gyümölcs
#gyümölcsök
#kutatás