A kutyák számára adható étrend-kiegészítők között számos olaj is található, halolajok és különféle növényi olajok között egyaránt válogathatunk attól függően, hogy milyen céllal szeretnénk adni. A boltok polcain többféle típus és kiszerelés is létezik az egyes olajokból. Ebben a cikkben szeretnék segítséget nyújtani, hogy milyen szempontok alapján válasszunk, mit érdemes figyelembe venni, ha megfelelő minőségű kiegészítőt szeretnénk kedvenceinknek, és hogyan őrizzük meg az olaj frissességét.
|
#étrend-kiegészítő
#olaj
#étrend-kiegészítő olaj
#lazacolaj
#növényi olaj

A kiválasztásnál az első szempont az eljárás, vagyis az, hogy hogyan készül az olaj. Mindig 100%-os tisztaságú természetes olajat válasszunk, amelyen szerepel, hogy hidegen-sajtolt eljárással készült. Ez az eljárási mód kíméletes, a készítés során nem használnak magas hőmérsékletet, így az adott alapanyag megőrzi a zsírsav-, ásványi anyag-, és vitamintartalmát. Ezzel szemben a magas hőmérsékleten történő hőkezelés következtében sérülnek az értékes mikroelemek, kifejezetten hőérzékenyek a telítetlen zsírsavak (pl. Omega-3) és a zsírban oldódó vitaminok (pl. E vitamin). A hidegen sajtolás során nincs hevítés, a maximum megengedett hőfok 40 °C.
A hidegen sajtolt természetes olajok rendkívül érzékenyek, levegővel és fénnyel érintkezve hamar beindul az oxidációs folyamat, vagyis az avasodás. Fontos, hogy az olaj üveges kiszerelésű legyen, kerüljük a műanyagot és a pumpás adagolófejjel ellátott termékeket. Az átlátszó üveg szintén kerülendő, csak olyan olajat vegyünk, ami sötét üvegben van. Lehetőség szerint kisebb kiszerelést válasszunk, ami belátható időn belül elfogy, így megelőzhetjük az olaj avasodását.
Az olajok érzékenysége miatt fontos, hogy fénytől védett helyen tároljuk azokat, felbontást követően pedig tartsuk hűtőben, és lehetőség szerint 2 hónapon belül használjuk fel. Ez különösen fontos a lazacolaj és a csukamájolaj esetében.
Az olaj színe is sokat elárul a minőségét illetően. A vadlazac olaja mély narancsos árnyalatú a lazacban lévő astaxanthin antioxidánsnak köszönhetően, míg más halolajok inkább sárgás színűek, a növényi olajok is jellemzően halvány árnyalatúak. Az avas olaj szobahőmérsékleten zavaros és opálos, a színe pedig vöröses-barnássá válik.
#étrend-kiegészítő
#olaj
#étrend-kiegészítő olaj
#lazacolaj
#növényi olaj